Légcsizek

Szeretek lélegezni. Valahogy úgy érzem ez éltet. Lehet így is van. Legjobb Pasi vagyok, nem orvos. Se zenész. Igaz az utóbbinak semmi köze az egészhez.

Az a helyzet, hogy hiába az érzelmi kötődésem a levegő vétel iránt, valahogyan eddig eszembe se jutott, hogy hangoztassam. Úgy gondoltam ez evidens.

Kép: Wikipedia
De ha zenész lennék én is a tüdőről neveznék el egy albumot

Lehet, hogy csak én vagyok így. Lehet, hogy a modern kommunikáció csak a másik szerencsétlen agyának verése a nyilvánvaló információk kalapácsával.

Mégis, hátha ebben is van értelem. Kipróbálom hát milyen lehet a valami teljesen triválist tisztelni és dicsőíteni.

Először is keresek egy idézetet egy híres embertől, hogy kiírhassam minden profilomra, jelezvén életem ezen fontos aspektusát, mely nélkül talán nem is létezhetnék.

Áhá! Megtaláltam!

“A lélegzet az a híd, mely összeköti az életet a tudattal és egyesíti a testet a gondolatokkal.”

Ki mondta ezt? Milyen kontextusban? Jól van-e lefordítva?

Nem érdekes, nem kell ezzel foglalkoznom, ez egy tökéletes idézet az én saját érzésemre, melyet megfogalmazhattam volna akár a saját szavaimmal is. De nem tettem, mert akkor nem tűnnék olyan műveltnek, aki rá tud gúglizni arra, hogy “lélegzet idézetek”.

Azonban még mindig úgy érzem: ez nem elég! Ha nem tettem volna némasági fogadalmat Facebook profilomon, akkor lájkolnék huszonöt különböző szöveget, mely kifejezi a légzés iránti ragaszkodásomat.

Ám így mit tehetnék?

Megvan! Kiírom MSNre!

Ott is tudják meg az ottani ismerőseim mennyire egy mindennapi dolog körül forog minden gondolatom…

Illusztráció: Legjobb Pasi

Bárcsak tényleg lenne tüdős szmájli…

Talán még ez sem elég! Mostantól azzal fogok foglalkozni az ismerőseim hogyan lélegeznek!

Sőt a sztárok minden egyes levegő vételénél megfogom vizsgálni milyen molekulákkal érintkeztek!

Keresni fogok egy divatos kortárs szerzőt, aki évente 2-3 könyvet ír, amelyekben a főhős megismeri a légzés “igazi arcát és mélységeit”!

Venni fogok tüdős ruhadarabokat!

Karomra fogom tetováltatni a légző szervemet, hadd lássa mindenki mennyire létfontosságú nekem is az életnek azon része, mely mindenki más számára is jelentőséggel bír!

És akármennyire klisés is, állandóan arról fogok beszélni hogy mennyire rossz, ha nem kapok rendesen levegőt vagy épp azt fogom taglalni mennyire csodálatos és gyönyörű érzés, hogy most tisztán lélegezhetek!

Az asztmások nem érdekelnek, ha úgy esik jól akár nekik is a képükbe vághatom: mennyire csodálatos is a tüdejem!