Interjú egy eszmével

Akadnak, kik pennát ragadnak egy-egy ideológiára hivatkozva, mások a fegyvert részesítik előnyben. Miféle lények ezek az eszmék, milyen fajta entitások? Nevükben oly sokan cselekednek néha egymással ellentétes tetteket. Leültem egyikükkel, hogy megtudjam, hogyan is érdemes használni őket.

Miért okoztok ennyi konfliktust?

Szó sincs semmi ilyenről. Nem okozunk mi konfliktusokat. Mi békésen létezünk, örökök vagyunk, immateriálisak. Néha elmélkedési szeánszokon megidéznek bennünket az írók, a művészek, a filozófusok vagy bárki más, a megannyi hús-vér Gondolkodó egyike. Mágikus könyvek absztrakt varázsigéi segítik őket, megnyitják elméjüket a befogadásunkra. A Gondolkodók aztán egymással vitatkoznak, küzdenek mindenféle eszközzel, hogy bebizonyítsák az ő kedvenc ideológiájuk az igazság.

Tényleg van különbség az eszmék igazságtartalma között?

Nyilvánvalóan vannak igazabb gondolatok, és létezik egy mindenek felett álló Igazság. Ám nem a megidézett eszme erőssége dönti el a szájkarate kimenetelét. A zsűriként szolgáló közönségnek számít a taktika, a technika és a hitelesség – holott ez mind csupán szemfényvesztő trükk. Nevetséges, hogy a naiv nézők számára lényeges ki szólal meg. Egyes személyeknek minden nyikkanását elhiszik, mások válogatott szavaiban akkor is kifogásokat keresnek, ha azok a színtiszta igazságot tartalmazzák. Ráadásul egyesek a megnyilatkozási módszerekben is kivetnivalót találnak.

Miért jelent ez problémát? Hiszen azt mondják, a stílus maga az ember…

Mint már említettem: a Gondolkodó lényegtelen. Az életét és az általa használt eszközöket felemészti az entrópia. A fejlődés a fontos, hogy az emberiség minél közelebb érjen az Igazsághoz. A rengeteg konfliktusnak akkor van egyedül értelme, ha a vitázók nyitottak a felvetésekre és meg lehet győzni őket.

Megesik az ilyen?

Ritkán. Az emberek hajlamosak megragadni gondolatviláguk gettójában. A töprengési szeánszokon azt hiszik, az Igazságot idézik meg, pedig csak a számukra elfogadható eszméket invitálják elméjükbe, amelyek mellé gyakran a káros prekoncepcióik is bevándorolnak. Hiába szólalna meg a fekete-fehér valóság, mivel úgyis halkan hozzá hallucinálják az önigazolás negédes neszét. A legképzettebb Gondolkodók is hajlamosak főleg az utóbbit meghallani, lustaságuk csapdájába esve korábbi hitüket módosulatlanul újrabizonyítani.

Mivel lehet hatást elérni azoknál, akik ennyire elzárkóznak a saját gondolataiba?

Bár sokan elítélik és ízléstelennek tartják a gúnyt, a provokáció remek eszköz. Kihúzza az elkényelmesedett embert a komfortzónájából és gondolkodóba ejti. A legalapvetőbbnek számító evidenciákat is érdemes kétségbe vonni, hiszen rengetegen elfogadják, de kevesen értik, kevesen tudják alátámasztani őket. A legnagyobb gond, hogy az emberi természet tunyulásra fogékony. Időt és energiát szeretne spórolni, hogy elhagyja az elmélkedési szeánszokat és alig olvassa a mágikus könyveket. Beérik az itt-ott összeszedett betűkkel, hangokkal vagy képekkel, amiket aztán jól a másikhoz vagdoshatnak. Nem udvarias érvpárbajt akarnak vívni, hanem agresszív gladiátorokként legyűrni ellenfelüket az ideológiák kolosszeumában. Mindeközben nem fogják fel az általuk használt jelszavak tartalmát. Zavarba kell őket ejteni, hogy felismerjék korlátoltságukat.

Fotó: Dóri
Fotó: Dóri

Mi a helyzet, ha ezzel megbántják őket?

Lehet úgy is csinálni, hogy ne legyen sértődés. Nehezebb, de talán célravezetőbb. Azonban a módszer mindössze személyesen vethető be. A tömegmédiában az üzeneteknek túl kell lépnie az ingerküszöböt ahhoz, hogy gondolkodóba ejtsenek. Mindig akadnak majd olyanok, akiket ez megbánt. Nekik kínálkozik a kiút: ne olvassák, ne nézzék, ne hallgassák. Mégis néhányan inkább felháborodnak. Szíve joguk. Ugyanakkor felettébb különös ismeretlenektől elvárni, hogy tartsák tiszteletben az érzékenységünket.

Akkor ez az ezt jelenti, hogy hagyjunk fel a toleranciával?

Korántsem. A tolerancia alatt manapság rengeteg dolgot értünk. Legfőképpen azt, hogy senkit nem nézünk le olyan tulajdonságai miatt, amiről nem tehet. Ilyen mondjuk a vele született kinézete. Nem ildomos a göndör hajúakat bántani még akkor sem, ha hajvasalóval változtathatnának ezen. Valaki öltözködésével – vagy gondolkodásmódjával már kevésbé egyértelmű a helyzet. Megítélésem szerint itt már jogos lehet a kritikai hang megütése.

Miért nem lehet tiszteletben tartani, hogy mások másképp gondolkodnak?

Lehetni lehet. Az utcán például taplóság odamenni egy járókelőhöz, hogy förtelmes a rajtalévő felső. Aki akarja, inkább annyiban hagyhatja a dolgot, megtarthatja magának a véleményét. Viszont abban sincs kivetnivaló, ha erről cikket ír, és abban arra bíztatja olvasóit, hogy másfajta divatot kövessenek. Akármilyen csipkelődő is a fogalmazása, azzal a ruha viselése ellen érvel, nem a személyt sértegeti.

Akkor is, ha pejoratív jelzőket aggat az illetőre?

Az alany minősítése hatásos retorikai eszköz, amennyiben a cselekedeteivel vagy a választott életvitelével összefüggésben kapja meg a minősítést. Aligha célravezető, mivel akkor a vita elveszti fókuszát, személyeskedésbe torkollik. Érdemesebb a helytelenebbnek ítélt ideológiák ellen érvelni.

Mit értünk az alatt, hogy „helytelenebb”?

Félrevezető hamis és igaz eszmékről beszélni, mivel – az Igazságon kívül – mindegyik pontatlan és hiányos.

Miként fedezhetők fel ezek a tökéletlenségek?

Agyalni kell, morfondírozni. Meg kell fontolni az összes szempontot, vizsgálódni, elolvasni a varázskönyveket. Vitázni, nyitottnak lenni, tűnődni. Nem szabad mástól elfogadni a frankót, el kellene rajta gondolkodni. Senki se mondhatja meg a tutit. Ne higgyetek senkinek…

Közben az eszme tovatűnt elmémből, de elhaló hanggal mintha még hozzásúgta volna utolsó mondatához: „…csak a Legjobb Pasinak.”