A tökéletes lábbeli

Gyermekkorában sok lány álmodozik az ideális cipellő viseléséről. Felnőttként beéri ennek látszatával. A Legjobb Pasi mesét írt, hogy szemléltesse, miért problémás ez a gyakorlat.

Hideg februári reggel volt. A felhők közül egy lelkes kis napsugár szökött ki megvilágítva a hólepte utcákat. A tömegben egy lány sétál. Kabátja piros szövete kellemes kontrasztot képez fekete hajával. Fején micisapka, ajkán élénk rúzs. Éppen egyetemre siet. Gombszemeivel körbepásztázik a környezetén.

Tekintete megakad a közeli galambokon. Nem érti, az a szép gerlice hogyan turbékolhat egy olyan törött lábúval. Beleborzad a látványba. Gyorsan arrébb fordítja fejét. Retináján ekkor egy kirakat képe rajzolódik ki. Közepén, angyali fényben egy cipellő csillog. A lány pupillája kitágul, szíve hevesen kezd verni. Lehetséges ez? Most végre megtalálta?

Gyermekkora óta várta az ideális cipőt. Egy olyat, ami önmagában tündököl. Amibe teljesen beleillik lába, belesimul talpa, ami gyengéden érinti sarkát. Egy ideálist. Egy tökéletest.

Most nem hisz a szemének. Gyönyörű a kirakatbeli lábbeli. Pislog egyet. Még mindig ott van!

Megnézi az árát. Drága. Nem érdekli, megveszi. Szeretné. Kell neki, jár neki, az övé lesz! Rápillant még egyszer a cipőcskére. Mély lélegzetet vesz. Megvásárolja – tudja, biztos benne.

Elindul a bolt bejáratához, az automata ajtó kinyílik előtte. Arcát megcsapja a hirtelen hőmérséklet változás. Füleit megtölti a boltbeli hangszórókból áradó popzene. Orra belezsibbad a kimenekülő parfümfelhő erős illatába. Tekintete azonban semmin nem áll meg, folyamatosan az áhított cipellőre összpontosít. Határozottan elindul felé.

Látóterébe négy másik lány kerül. Ők is határozottan a kirakat felé tartanak. A cipőcskéjét akarják, nem kétséges! Sietnie kell. Szaporázza lépteit. Érzi, ez nem lesz elég. Le fog maradni!

Odaszól az eladónak. Szeretné a kirakatbeli cipellőt. Felpróbálja? Nem, ő nem. Megvásárolja. Most, rögtön. A pénztárhoz hozzák, kifizeti.

Mosolyog, örül, vidám. Elhatározza, hogy ő már most felveszi. Leül egy székre. Leveszi a régit, és behajítja a kukába. Felesleges, értéktelen, nem kell már neki.

Az új jobb, az új szebb – az új tökéletes. A padlóra helyezi, megpróbálja beleilleszteni jobb lábát. Nem megy. A cipellő túl kicsi. Ideges lesz. Újra megpróbálja. Erőlködik. Megfeszül. Nem megy. Még egyszer próbálkozik. Ujját cipőkanálként használva, teljes súlyával ránehezedik jobb lábára. Sikerül: kínkeservesen, de belecsusszan!

Megismétli a műveletet bal lábával is.

Feláll. Lábfejeit minden oldalról nyomás éri, mintha satuba szorította volna bele. Úgy érzi, lábujjai között vákuum sem férne el. Fogával alsó ajkát harapja. Fájdalma van, agonizál, gyötrődik.

Erőt vesz magán, felülkerekedik kínján, és visszamegy az utcára. Látványosan emelgeti bokáját, szembetűnően próbálja megragadni mások figyelmét új cipőcskéjére. Rövidesen el is kap pár tekintetet. Nemtársai méregetik a fiatal lányt és lábbelijét. Szemükön a rosszul leplezett irigység és csodálat tükröződik. Mennyire összeillenek, milyen szerencsés az a lány, hogy ilyen cipője lehet!

A lány szívét elégedettség tölti el. Beleszeret pipellőcskéjébe. Megszokja a szenvedést, élete részeként kezeli. Meg is feledkezik arról, hogy lába kényelmesen is érezhetné magát.

A komfort egy nem létező luxus - nyugtatja magát. | Fotó: Dóri
Fotó: Dóri

A komfortos cipő egy nem létező luxus – nyugtatja magát.

Fájdalmát közben elnémítja öröme. Úgy érzi magát, mint egy hercegnő, aki megtalálta álmai hercegét.

Pedig ő csak Hamupipőke mostohatestvére…