A hírnök

Képzeljünk el egy belterjes közösséget, ahol az igazságot nem fogadják el, ha riválisuktól vagy külső forrásból hallják… Ilyen életszerűtlen helyzetről szól a Legjobb Pasi legújabb tanmeséje.

Egy szép téli napon a kékszemű kopasz óriások országába egy hírnök érkezett. A nép hamar köré gyűlt, hogy meghallgassa. A jövevény csak állt. Várakozott. A szél sodorta vastag kabátjának szélét, az erőtlen napsütés tükröződött vissza sötét szemüvegéről. Hosszú homlokát ráncolta, ahogy végigpásztázta az összesereglett sokaságot. Végigsimította csupasz fejét, megköszörülte torkát.

Illusztráció: Liza/Juc
Illusztráció: Liza/Szekeres Judit

Az izgága levegő hirtelen megdermedt. A tekintetek egyre kíváncsibbá váltak.

– Elhoztam az igazságot – mondta.

Hirtelen hangzavar támadt: “miről?”, “honnan?”, “melyiket?”.

Az idegen nem törődött a kérdésekkel. Újra megköszörülte torkát. Csend lett.

Ekkor elkezdte mesélni. Az Igazságot. Mindenről.

Szavai kugligolyóként döntötték le a tömeg téveszméit. Az óriások érezték, ahogy az évek, évtizedek alatt hiányos információkból, naivan elhitt hazugságokból és helytelen feltéltezésekből össszegyurmázott világ helyett a valóság körvonalait kezdték látni. Érezték ahogy az értelem magasztos fénye túlragyog minden ködösítést, minden hamisságot. Ez az igazság – tudták.

Boldogon mentek haza. Egyikőjük izgatottan megírta ezt egy régi barnaszemű törp ismerősének. Elküldte a hírnök összes mondatát pontosan lejegyezve. Ez az igazság – tudta.

A levelet Rockertörpeország egyik grófja kapta kézhez. Kibontotta és elolvasta. Aztán mégegyszer átnézte. Majd megint. Újra. Ötödjére járta már a sorokat, papírjai áztak már remegő kezének izzadságában. Látta a logikát, értett minden szót. Kétségtelen. Ez az igazság – tudta.

Nem tudott belenyugodni. Honnan tudhatnák ezt pont ők, azok a simakoponyák? Nem értette. Minden porcikája tiltakozott. Nem lehet ez az igazság!

Felkereste hát királyát, hogy kikérje annak bölcs tanácsát.

Illusztráció: Liza/Juc
Illusztráció: Liza/Szekeres Judit

– Uram-parancsolóm ezt egy ágaskodótól kaptam – nyújtotta át az irományt – az érvelés kifogástalan, a tények cáfolhatatlanok. De ez mégsem lehet az igazság… vagy mégis?

Az uralkodó rápillantott az írásra, majd félredobta azt.

– Olcsó propaganda szöveg. Ismerem azt, aki ezeket mondotta. Sötét napszemüveget hord, mert vak. Márpedig, aki vak, nem láthatja az igazságot sem – jelentette ki.

Alattvalója szemében még mindig szikrázott a kétkedés, ezért a király még egy mondatot hozzáfűzött:
– Biztos forrásból tudom, hogy országunk ellenségei, Poptrollia bankárai fizetik, hogy megtévesszen bennünket.

A gróf szívében felgyúlt a hazaszeretet. Meg kell védeni a szülőföldet! Aki nem velünk van, az ellenünk! Agyában mégis motoszkált még egy kis aggály. Ettől még lehet ez az igazság. A király látta a szolgájában pislákoló kételyt.

Gyorsan kiegészítette még mondandóját:
– Ráadásul ezt az embert tizenkét éve kenyérlopáson kapták. Az ilyen csak a gazságot ismerheti, nem az igazságot!
– Gazság, nem igazság – ismételte magában a gróf, amíg végül elhitte.

És utána tudatlanul éltek, míg meg nem haltak…